Na, itthon vagyok! :D Jó volt lent, sokat hülyültünk és dolgoztunk is. Ma reggeltől végig szakad az eső, szóval inkább bejöttünk nagyszüleimmel. Lehet, hogy kimegyek még a hétvégén két napra, de nem biztos. Az időtől és a kedvemtől függ.

Kicsit félek a következő Broncotól... még mindig. Hogy miért? Bárki bármit mond, érzem, hogy lesz ott egy kis balhé, vagy féltékenység, és tudom, hogy besértődünk majd egymásra Fruzsival... valami miatt biztosan. Mivel jön két olyan lány is, akiket én nem annyira ismerek, ám ő tökéletesen, szuperül kijönnek, ami nem is baj, de teljesen máshogy viselkedik velük szemben, mint velem... Ha én odamegyek hozzá és rátámaszkodom vagy valami, rögtön hisztizik és úgy kezel, mintha leprás lennék. De ha ott valamelyikük rátámaszkodik vagy csikizi vagy ölelgeti vagy mittudomén, az rögtön nembaj... Szóval ez iszonyatosan bánt, nem tudom mivan vele, de ahogy ismerem az ilyen problémák végkifejleteit, szépen csöndesen eloldalgok, hagyom, hadd vegye észre magát, aztán mikor észreveszi, már mással vagyok és én vagyok a hibás amiért nem vele vagyok... Ez szokott lenni. :) De már őszintén szólva belefáradtam a veszekedésbe... Úgyis neki lesz igaza, úgyis ő neki lesz joga megsértődni, úgyis én kérek bocsánatot, és ebbe már belefáradtam... Félek, és az a bizonyos 6. érzékem, ami most is jelez, még sosem hagyott cserben. Nem az van, hogy rástresszelem magamat. Szó sincs róla (ez most neked szólt Szandi). Tudom, hogy baj lesz... Elvonul majd Petráékkal, én meg Szandival elleszek, és a végén jön a balhé, hogy Szandi ez, Szandi az. Féltékeny rá, utálja, rühelli, de ha egyszer nem képes az érzéseimet figyelembe venni és engem előrébb helyezni a büszkeségénél, ahogyan én gyakran teszek vele szenben, akkor örökkön örökké megy majd a Szandi ez, Szandi az... :) De nem érti meg, az a baj. Neki a büszkesége fontosabb, mint én, és erről sose fog lemondani. Akkor viszont vagy egyedül maradok, vagy Szandira támaszkodom. Tudom, hogy jobban örülne, ha inkább egyedül maradnék, de társas lény vagyok, kellenek a barátok. :) Lennék én velük ötösben, szívesen. De valahogy nem az én társaságom. Nekem az egyik túl csendes, a másik túl hangos, valahogy nem illek én abba a társaságba. Reméltem, hogy egy csak hármas táborba megyünk, de csalódnom kellett. Nem akarom, hogy visszamondják (már nem is lehet), mert azzal az ő nyarukat is tönkreteszem és megint én leszek a rossz. :') Megint sírni lett kedvem, mint ezen a héten már sokadszorra, mióta tudom, hogy nem a mi kis táborunk lesz ez, de remélem túl fogom élni sírás nélkül, és végül jól záródik majd a nyaram. Szívből remélem. Mert, ha nem... azthiszem abba bele fogok roppanni. Nem sokat bír már szegény kicsi szívem. :')